5. Fejezet

   November vége van, mégis tikkasztó a hőség. A fák még mindig zöldek, a virágok nyílnak s az iskolai veteményesben is érnek még a zöldségek. A hőség ellenére én mégis kint ültem egy padon pergamen tekerccsel a kezemben. Megpróbáltam a versenyre koncentrálni, de csak az elmúlt hónapok történései kavarogtak a fejemben. S mikor már azt hittem kezd összeállni a kirakós, újra a darabjaira hullott.
  Longbottom professzor éppen egy elhízott mandragóra gyökeret ültetett át, mély átéléssel a szemében. Mikor meglátott elmosolyodott.
- Tudod Angel, mikor először találkoztam ezzel a növénnyel elájultam! Most meg pont én tanítok róluk. Hát nem furcsa az élet?
- De! Elég furcsa.-mondtam egykedvűen.
- Mi szél hozott hozzám? Csak nem érdekelnek túlzottan a gyógynövények?-kérdezte nevetve. Nekem viszont semmi kedvem nem volt a nevetésre. Nem is lett volna sok okom rá!
- Tanár úr! Kérdezhetek valamit? Valami nagyon fontosat?
Eltűnt a vigyor az arcáról s nyugtalanság költözött rá. Mintha élete legnagyobb titkára akarnék rákérdezni.
- Persze Miss Dumbledore!-váltott át tegezésből magázásba.
- Miért küldte nekem a tizenkét fiola Százfűlé-főzetet?
- Száz...fűlé...főzetet?-kérdezte döbbenten és akkora szünetet hagyott a szótagok között, hogy azalatt kétszer is kimondhatta volna a szót.- Nem küldtem, hiszen azt a főzetet tilos alkalmazni az iskolában! Hol vannak most a fiolák?
- Firenze tanár úr elkobozta őket!-füllentettem
- Hál' Istennek!-sóhajtott majd szórt egy kis földet a mandragórára.
- Csak tudja, egy kisfiú hozta nekem azzal, hogy maga küldte! De így már mindent értek!-mondtam és elrohantam. Még hallottam, hogy megkérdezi mit értek, de már nem válaszoltam rá. Meg kellett találnom Scorpius Malfoyt!

   Scorpius egy fa alatt ült a Fekete Tó partján. Fél napomba telt mire rátaláltam, de tisztázni akartam vele mindent, a Felix Felicistől a manóműhelyben történtekig. Mikor meglátott sanda vigyor futott át a képén, aztán letette a könyvet amit olvasott.
- Micsoda kellemetlen meglepetés! Nem megmondtam, hogy többé nincs mit mondanunk egymásnak?
- Scorpius! Most is te kezdted a beszélgetést, amúgy meg bőven lenne mit megbeszélnünk!
- Az lehet, de nem fogjuk!-mondta, majd feltápászkodott, felvette a könyvét és elindult a kastély felé.
 Abban a pillanatban előkaptam a pálcámat s nekiszegeztem. Félelemmel vegyült idegességet láttam rajta, de a világ összes galleonjáért sem eresztettem volna le a pálcámat.
- Most leülsz Malfoy és elmondasz mindent amit tudni akarok!
- Jól van... jól van... csak tedd már el a pálcádat!
Eltettem a pálcám és leültünk ugyanoda, ahol eddig egyedül ücsörgött.
- Mi lesz, ha meglát valaki velem?
- Nekem már olyan mindegy!-sóhajtottam- Kezdjük szépen az elején! Miért adtad a Felix Felicist?
- Csak úgy! Hogy hozzon szerencsét! Elvégre ahogy elnéztelek igenis szükséged van rá!
- Na és mi van a Százfülé-főzetekkel?
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem én küldtem hanem az a féleszű Longbottom professzor!
- Tőle jövök Scorpius!-csattantam fel- Biztos vagyok benne, hogy a te kezed van a dologban!
- Higgy amit csak akarsz! De nem én küldtem azokat a főzeteket.
- És mit csináltál lent a manóműhelyben a nagyapáddal?
Úgy nézett rám, mintha szellem vagy varázslény lennék. Olyan döbbenetet még soha nem láttam, mint most. Két dologra tudtam gondolni, hogy miért döbbent meg ennyire. Egy: Mert nem tudta, hogy honnan tudom. Kettő: Nem tudta, hogy miről beszélek. De én mégis az első felé hajlottam jobban.
- Nem tudom Angel, hogy miről beszélsz, de ha így folytatod, hamarosan a Szent Mungóban találod magad összekötözve!
Fogta magát és elindult a kastély felé. Tudtam, ha most elmegy soha többé nem áll velem szóba. Pedig nekem tudnom kell az igazat! És ha máshogy nem kapom meg a választ a kérdéseimre, akkor szövetséget kötök az ördöggel, ez esetben Scorpius Malfoyal!
- Várj!- kiáltottam utána- Mi van akkor ha hiszek neked?
- Ha hiszel, ha nem ez a te dolgod!
- Scorpius! Valami nem stimmel körülöttem, de ahogy látom körülötted sem! Ez nem véletlen, hogy a süveg engem a Mardekárba téged pedig a Griffendélbe osztott! Valami van a háttérben, amit ki akarok deríteni! Segíts nekem, kérlek!
Scorpius gondolkodott néhány percet majd felém nyújtotta jobb kezét. Mosoly ült a szája szélén. Épp olyan, mint amikor rátaláltam. Kinyújtottam én is a jobb kezemet és kezet fogtam vele.
- Innentől szövetségesek vagyunk!-mondtam mosolyt erőltetve magamra
- Nem lehetnénk inkább barátok?- vigyorgott Scorpius
- Azért ne rohanjunk annyira előre!

  Elérkezett a verseny első napja. Kiderült, hogy ez egy selejtező, és minden házból csak két diák juthat tovább. Az is kiderült, hogy a verseny második fordulója a Beauxbatons iskolában lesz Franciaországban. Azért reménykedtem benne, hogy tovább jutok, de valahol nem is vágytam rá. Mentem is és maradtam is volna.
  A versenyzőkre McGalagony professzor felügyelt és egy húsz oldalas tesztet kellett kitöltenünk az összes tantárgyból. Hatalmas inga mérte az időt, a mennyezet hóesést idézett, pedig közel harminc fok volt a teremben. Félhomály ült a termen, és mindenféle varázslattal próbálták elkerülni a csalás lehetőségét. Például aki hátra fordult, az úgy is maradt. Aki puskázni próbált, annak nemes egyszerűséggel könyvet varázsoltak a kobakjából. Persze ezek a versenyzők automatikusan kiestek. A kérdésekre mindössze egy óránk volt válaszolni, így nem sokat teketóriázhattam egy-egy kérdésnél. Voltak köztük primitív kérdések, de akadtak olyanok is amelyek csúnyán megizzasztottak.
 Mikor letelt az idő, a pergamenek eltűntek az asztalról. McGalagony professzor szerint egy hét múlva tudjuk meg  ki az a nyolc, aki tovább jutott.
A verseny után Scorpius és én a könyvtárban találkoztunk. Ugyanis elkezdtünk nyomozni az ismeretlen után. Nem tudtuk ki vagy kik állnak és minek a hátterében. De mi ki akartuk deríteni. Pontosabban ki akartam deríteni. Scorpiuson nem láttam, hogy megviselte vagy érdekelte volna a teszt. Ugyanolyan sanda volt az arckifejezése mint mindig. Leültünk a legmesszebb eső asztalhoz, majd Scorpius meglazította a nyakkendőjét.
- Hogy sikerült a teszt Angel? Jössz velem a Beauxbatonsba?
- Mert te ennyire biztos vagy a győzelmedben?-Kérdeztem enyhe gúnnyal a hangomban.
- Már itt érzem a kupát a kezemben!-mondta mosolyogva. Én pedig ettől teljesen elbizonytalanodtam. Volt benne pár elég nehéz kérdés is! Lehetetlen, hogy őt nem izzasztott meg egy sem.
Egyszer csak a semmiből előbukkant Lea Monstro. Zsíros barna haja úgy fonta körbe kövér arcát, hogy egy pillanatra azt hittem, egy kifejlett hegyi troll női példánya keveredett elém. Megszorította a vállam és neki lökött a könyvespolcnak. A könyvek pedig ahelyett, hogy rázuhantak volna a fejemre, elegáns mozdulatokkal visszarepültek a helyükre. A könyveknek nem esett bajuk, nekem viszont annál inkább. Homlokomhoz nyúltam, ahol erősen szúró fájdalmat éreztem. Kezem meleg nedvességet tapintott s szomorúan vettem tudomásul, hogy bizony a vérem folydogál ki a mély sebből. Lea kárörvendően nevetett fel és még a pálcáját is a sebhez nyomta.
- Megmondtam, amit megmondtam Dumledore! Scorpius csak és kizárólag az én izém... na mim is?
-Lea!-Hallottam Scorpiust- Ha nem tűnsz el innen, esküszöm békává változtatlak! Mondjuk így sem vagy szebb látvány! Eredj!
Lea még egy nagyot rúgott a bokámba, majd bőgve elszaladt. Scorpius odajött hozzám és felültetett egy székre.
- Az első harci sérülésed!-mondta, miközben zsebéből egy zsebkendőt vett elő és erősen a homlokomhoz nyomta- Megjegyzem így keményebbnek nézel ki!
- Scorpius! Te csak ne jegyezz meg semmit! Inkább kísérj fel a gyengélkedőre!
Feltámogatott és meg sem állt velem a gyengélkedőig. Útközben sok megjegyzést kaptunk, például, hogy a két gonosz egy pár, de inkább elengedtük a fülünk mellett. Sokkal jobban idegesített az a gondolat, hogy Lea bármikor bosszút állhat rajtam. De hogy meddig megy el, azt akkor még nem sejthettem.
  A gyengélkedőben nem volt más rajtam kívül. Madam  Hannah Longbottom, a professzor úr felesége egyetlen csepp sebgyógyító főzettel meggyógyította vérző homlokomat. Scorpius végig mellettem maradt s elméleteit ecsetelte a hőséggel kapcsolatban. Engem viszont csak az érdekelt, hogy hosszú idő után végre valaki törődik velem. Még ha eddig az ellenségemnek hittem is!