1. fejezet

                     1.

    Tikkasztó augusztusi nap volt, az Abszol úton mozdulni sem lehetett. Én mégis ezt a napot választottam magamnak, hogy beszerezzem a dolgaimat. A nap kegyetlenül tűzött le ránk, rengetegen próbáltak bűbájjal enyhíteni rajta kevés sikerrel. Olyan érzés kerített hatalmába, hogy ez valami rossz előjel lehet, elvégre Nagy-Britannia nem a tikkasztó melegről ismert.        Első utam a Czikornyai és Patzába vezetett. Ott is rengetegen álltak sorban. Mivel nem volt sok barátom és a szüleim sem értek rá egyedül voltam. Negyed óra kínzó sorbanállás után hideg fuvallat futott át az üzleten. Néhányan megkönnyebbülten felsóhajtottak Én azonban rosszat sejtettem. A hűvös fuvallat hirtelen hideg széllé erősödött. Ekkor kivágódott az ajtószárny és a falnak csapódott. Egy kupac könyv a földre esett s nemtetszésüket hangos puffanással fejezték ki. Ekkor már minden szem az ajtóra szegeződött.

Pár pillanat múlva már tudtam kik állnak az ajtóban. Egy vékony, magas férfit láttam tetőtől talpig fekete ruhába öltözve. Bőre hófehér volt, ujjai és kézfeje hosszúak. Kezében hosszú sétabotot tartott, aminek egy kígyó volt a fogantyúján. Arcán gúnyos vigyor ült szőke bajsza alatt, és úgy nézte gonoszan kék szemével a vásárlókat, mintha az áldozatát kereste volna köztünk. A másik férfi idős volt hosszú szőkés ősz haja volt és mindenben a megszólalásig hasonlított a másikhoz. 

Az ajtóban a Malfoy család férfi tagjai álltak, Draco és Lucius. Gőgösen, felemelt fejjel léptek be az üzletbe, és mindenkit félretoltak sétapálcájukkal. Ekkor láttam csak meg, hogy mögöttük jön még valaki és ez a valaki nem más mint az évfolyamtársam, Scorpius Malfoy.

Draco körbejáratta a tekintetét rajtunk, s arckifejezése nem volt valami szívmelengető. A tömeg megnyílt előttük, egyedül Én nem álltam félre. Lucius ekkor felemelte a sétabotját és a kezemben tartott levelet kicsippentette úgy, hogy botja végén lévő kígyó ráharapott. Felé kaptam, de Draco elkapta a karom. Lucius elolvasta a levelemet majd ráköpött és a földre dobta.

-Ennek a vén bolondnak még vannak élő rokonai? Úgy látszik a Nagyúr nem végzett elég alapos munkát!-mondta Lucius elcsukló enyhén rekedtes hangon.

-Dédapám a legnagyobb mágusok egyike volt, aki beírta magát a varázslótörténelembe. Egy őszinte és bátor ember volt aki mindig ki állt mások mellett...

-És mire ment vele!? Gondolom, Te is Griffelféles vagy, akárcsak a többi. Bár Scorpius sosem mesélt rólad.

-Gondolom azért mert és Mardekáros vagyok!-mondtam gúnyosan, de ugyanakkor megpróbáltam némi büszkeséget erőltetni bele ha nincs is így. 

Draco és Scorpius tudták, hogy Albus Dumbledore unokája a Roxfortba jár és Mardekáros, csak az öreg Luciust akarták megkímélni az izgalmaktól. Elvégre már közel jár a hetvenhez. Lucius hol rám nézett, hol Scorpiusra. Nem tudtam pontosan mi járhat a fejében, de azt sejtettem hogy a Teszlek Süveget mondhatja el mindennek. Többet nem is szólt, átadta Scorpius könyvlistáját az eladónak majd a megkapott könyvekkel kiviharzott az üzletből. Draco még egy megvető pillantást eresztett felém aztán tett egy félfordulatot és elindult kifelé. Scorpusnak azonban esze ágában sem volt elindulni. Ott állt és nézett. Talán valamit mondani akart  csak nem volt hozzá bátorsága? Mindenesetre ott állt és mikor végre megszólalhatott volna Draco ráripakodott.

-Scorpius megyünk! Nem mutatkozunk ilyenek társaságában fiam!

A fiú engedelmesen elindult az apja után. Mikor becsapták maguk mögött az ajtót minden visszatért a rendes kerékvágásba. A vásárlók vad lökdösődésbe és susmogásba kezdtek s a hőség is visszaólálkodott rejtekhelyéről. 

Lehajoltam, hogy fölvegyem a levelemet, de valaki már felvette. 

-Nem volt barátságosabb gyerekkorunkban sem. Tessék itt a leveled, megtisztítottam neked.-mondta egy kedves hölgy. Hiába erőltettem az agyam nem tudtam ki lehet az.

-Köszönöm! -mosolyogtam rá.

-Hermione Weasley vagyok!-mondta miközben felém nyújtotta a kezét

-Angel Dumbledore. Örülök, hogy találkoztunk.

Pár pillanattal később több ember vett körül mint eddig egész életemben. Megismertem Mr. és Mrs. Weasleyt és gyermekeiket Rose-t és Hugo-t valamint Mr. és Mrs. Pottert és gyerekeiket, James-t, Albus-t és Lilyt. Elmesélték nekem, hogy Albus a dédapám után kapta a nevét, és hogy figyelemmel kísérték az Én tanulmányaimat is. Mr. Potter és apukám kollégák. Miután megvettük a könyveket együtt indultunk Madam Maklinhoz új talárért. A nap még mindig megállíthatatlanul tűzött..

Az Abszol úti találkozásunk után Rose és Én jó barátok lettünk, pedig már három éve járunk ugyanazokra az órákra. A nyár folyamán még találkoztunk párszor és megbeszéltük, hogy együtt utazunk idén a Roxfortba. Albus viszont haragudott Rosera, hogy egy Mardekárossal barátkozik és sokszor a fejemhez is vágta, hogy mi sosem leszünk barátok. Úgy látszik nem sokat örökölt apja tulajdonságaiból.

Lassan elérkezett az utazás napja. Ez a nap is ugyanolyan forró, ha nem forróbb volt, mint múltkor. Mikor felszálltunk a vonatra Rose és Én egy szabad fülke után néztünk. Persze nem találtunk, ezért Rose azt tanácsolta, hogy üljünk be a barátaihoz, bemutat nekik. Ez azonban csak az Ő elmélete volt. A Griffendéles lányok nem akarták, hogy hozzájuk üljek. Rose megpróbálta rábeszélni őket, de jobbnak láttam ha keresek magamnak másik fülkét. Mivel nem találtam a vonat folyosóján ültem egy régi ládán, mint eddig minden évben. A hőség iszonyatos volt, s még a plafonból hulló varázshó sem enyhített. Már az út felénél jártunk, mikor valaki megállt mellettem. Mikor felnéztem egy sápadt, szőke fiút láttam, Scorpius Malfoy személyében. Csak állt mellettem ugyanúgy mint pár héttel ezelőtt a Czikornyai és Patzában. Majd egy apró, zöld papírba csomagolt valamit nyújtott felém. Eszem ágában sem volt elfogadni tőle. Amit a családjáról hallottam, azok után örülhetett, hogy ott állhatott mellettem.
Határozottan megráztam a fejem és mondtam neki, hogy nem kell. De ő ennek ellenére ott állt a kis csomaggal a kezében.
-Vedd már el Angel!-ripakodott rám
-Dehogy veszem el! Különben sem keveredtek hozzám hasonlóval!
-Ha nem kell, akkor nem kell! Pedig később hasznát tudnád venni.-mondta és leült mellém a ládára.-Hogyhogy ezen a ládán ülsz?
-Mit gondolsz? Egy Mardekáros Dumbledore hova ülhet? A Griffendélesek utálnak mert Mardekáros vagyok, a Mardekárosok meg azért mert Dumbledore. A másik két ház sem mutat érdeklődést irányomba!
-Velem is pont ez a helyzet. Nem lenne jobb egy fülkében ülni mégis?
-Köszi, jó itt nekem.- mondtam elutasító hangon. Inkább a ládán mint vele egy kabinban. Így is nehéz a helyzetem, hátha még együtt látnak vele.
Felállt, leporolta talárjáról a láthatatlan piszkot, végigsimította szőke haját és elment. Úgy ahogy jött. Köszönés és magyarázat nélkül.
Amikor leszálláshoz készültem vettem csak észre, hogy Scorpius belecsempészte a csomagot a talárom zsebébe. Kicsit ideges lettem és nem mertem még taláron keresztül sem hozzáérni. Majd a lakoma után megmutatom McGalagony professzornak.
  Mikor leszálltuk a vonatról, Rose-t nem láttam sehol, így ismét egyedül indultam a hintók felé. Fel is másztam az egyikre, mikor ismerős hang köszönt rám.
-Szervusz Angel! Kellemesen utaztál?
Mr. Harry Potter mászott fel a hintóba Longbottom professzorral együtt.
-Egy régi ládán...
Ezután már nem szóltunk semmit. Mikor már majdnem odaértünk akkor jutott eszembe a kis zöld csomag amit Scorpius csempészett a talárom zsebébe.
-Mr. Potter! Tudna segíteni nekem egy kicsit?
-Miről lenne szó?-kérdezte gyanakodva-Csak nincs valami baj?
-Nos, amikor a vonaton voltunk Scorpius Malfoy felém nyújtott egy kicsi csomagot. Nem akartam elfogadni tőle, de ő mégis belerakta a zsebembe. Most eléggé félek és nem merek hozzányúlni sem.
-Azt jól teszed!- mondta és belenyúlt a zsebembe, és kivette a csomagot. Óvatosan bontotta ki, de csak egy pici üvegcse volt benne. Lassan kihúzta a parafadugód, beleszagolt, majd valamit mormogott amit nem értettem. Longbottom professzor is nézegette az üvegcsét, majd Mr. Potter törte meg a csendet- Mit mondott neked Scorpius, mikor átadta volna neked a csomagot?
-Valami olyasmit, hogy később még hasznát tudnám venni.
-Nem tudom miért adta ezt oda neked! Hiszen ez egy nagy kincs. Nehéz előállítani és nem is mindig sikerül. Egy cseppje is többet ér bármely más főzetnél.
-Miért mi ez uram?-értetlenkedtem
-Ez egy kis üveg Felix Felicis. A Szerencselé!